Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MARS A HALAKBAN 2019. JANUÁR 1-IG!

2018.11.12

 

Képtalálat a következőre: „föltámadott a tenger”

2018. november 15-én 23:09-kor „belép” a Mars a Halak jegyébe és lesz 2019. január 1-én 3:08-ig! Jó ideje volt alkalmunk megtapasztalni, hogy a Mars –Vízöntő állásban – idegen pályán mozgott asztrológiailag - olyan célokat tűztünk ki, amelyek a tömegből kiemelkedett. (Lásd. Mo. szembe ment a többséggel, pl. SG) Továbbá, hogy az indulatainkat képesek voltunk az egyik percről a másikra megszakítani. A Mars itt az új, momentán a Halak jegyben - erőben lesz! De hogyan is? „Jegyezd vele az égre. Örök tanúságúl: Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr! (Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger). Mindenki képletében a Mars szerepe – pl. egy életre szólóan és tranzit szinten is – tudatosítja, hogy: mekkora céltudatossággal és akaraterővel, ill. milyen indulatokkal rendelkezik. Számítanak a fényszögek is, hogy melyik másik planétával aspektál és így milyen vérmérséklettel is rendelkezik a csillagjegy tulajdonosa.

http://www.steinergergely.eoldal.hu/…/a-mars-tranzitjai.html

Most nem megyek bele a részletekbe! Alapszituációkat emelek ki, hogy a Víz elemben álló Mars jelzi hogyan is vagyunk képesek leginkább arra, hogy elmerüljünk a tüzes érzelmekben – „vízben” hajtó erő keletkezik -, és így ez pl. emberileg a pusztító féltékenységben és birtoklási vágyakban meg is fog mutatkozni. Jelen időszakban, egyfelől amelyekbe beleszületünk, vagy a tranzitokban utalok rá nem elégszer, nem utoljára, hogy GPS-ként képesek szolgálni. Úgy, hogy igenis ne akadályozzák meg a teremtő erőink kibontakoztatását, és a folyamatosan fejlődésünket. Nos, az előnyös, de ugyanakkor a hátrányos helyzettel való helyzeteket fejezik ki jelen időben a Mars - Halak jegy és a Mars jeles és a problémás fényszögei.

 

Semmi sem kerülheti el a figyelmünket. Akiknek erőben van, ill. lesz a kiegyensúlyozásra és a feszültség tompítására törekszik. Ha valaki nem tudja az akaratát, személyes céljait és a benne rejlő dinamikus teremtő erőt érvényesíteni, azoknak lehetnek gondjai és problémái. Azt viszont nem mondhatja senki sem, hogy – tőlem, vagy más asztrológustól – nem kapott testhezálló, vagy jegyről-jegyre szabott viharjelzést. Szerintem, nem én leszek az egyetlen, aki vette a fáradságot és adjon elégséges lökést arra, hogy előrehaladjon. Innentől kezdve minden a magányügy kategóriája – mondhatni úgy is a „sorsa rajta”!

 

JEGYRŐL-JEGYRE és HÁZRÓL-HÁZRA

 

KOS vagy a 12. HÁZ: az újesztendőben lép be – asztrológiailag – a Mars az ön csillagjegyébe, de addig ez a helyzet. Hasznosan akkor cselekszik, ha napról-napra feltárja önmaga előtt a titkos igényeit, szükségleteit, vagy azokat a motívumokat, amelyeket eddig, nem mert bevallani. Meg fogja tudni oldani a problémáit akkor, ha teljesen őszinte lesz önmagához.

 

BIKA vagy a 11. HÁZ: mindenkitől és mindentől függetlenül ez az időszak az ön életében igen különleges lesz. Sikerülnie kell felülvizsgálni az avítt terveit és rögtön újakat fogalmaz meg, máris nyert. Elég, ha most fejben dolgozza ki, vagy akár papírra veti a jövőbeli céljait! Most válhat olyanná, amilyenné mindig akart válni és ennek a gyümölcsöző csíráit ültesse el.

 

IKREK vagy a X. HÁZ: olthatatlan vágyat érez, hogy a teljesítményét elismerjék, legyen akár jelentős, vagy akár szerény eredményre jogosítja ez, vagy az. Önmagán kell éreznie, hogy mennyire is karrier-orientált, és látna és tapasztalnia kell menet közben is, komoly előrelépést vélt felfedezni a dolgain. Megcsillogtathatta a tehetségét, vagy mi más lehetett ennél is fontosabb…

 

RÁK vagy a 9. HÁZ: furcsa lesz ezt mondani/írni önnek, de hiszem és vallom, a horoszkópban az van, ami látszik, nem az, amit én gondolok, ill. tudok, tapasztaltam olykor-olykor. Ön jelen időben megfontoltabb és fegyelmezettebb lesz! Így asztrológiailag azzal, hogy a Mars a Halakban, meg fogja tudni határozni, hogy mely irányba terelje az erőfeszítéseit 2019. I. 1-ig!

 

OROSZLÁN vagy a 8. HÁZ: ez a válságok szektora! Egy percig se lepődjön meg azon, hogy 2019. január 1-ig egészen váratlan események igénylik a megkülönböztetett figyelmet. Kellemetlen része, hogy ön, vagy mások veszélyeztetik a pl. a testi, az érzelmi és a lelki biztonságát; a kellemes része, hogy a szokásosnál romantikusabb hangulatban lesz, vagy jobban kielégült, pl. akár még szexuálisan is…

 

SZŰZ vagy a VII. HÁZ: szemben lesz a Mars az ön esetében! Konkrétan, a mindennemű üzlet- és élettársi kapcsolatai lesznek a kirakatban. Most az egészséges kapcsolatok kiállják a marsikus tranzitok alatt a próbákat. A gyenge és a beteges kapcsolatok összeroskadnak a tűz-víz súlya alatt. Stressz hatásoknak lesz kitéve a legszilárdabb kapcsolata is. Igaz lesz ez is, hogy pl. innen lesz szép nyerni…

 

MÉRLEG vagy a 6. HÁZ: ez a zóna, ahol áll a Mars, az ön esetében létfontosságú dolgokkal áll szokottnál is komolyabb  „összefüggésben”! Személyesen ki és megfigyelheti – amúgy meg, jó maga is elérkezettnek látja az időt –, hogy felül kell vizsgálnia pl. mesterkéltségből adódó rossz szokásait, vagy az egészségtelen óra- és napirendjét kendőzetlenül. Most kerülje az összeütközéseket különösen azokkal, akik az ön segítségére igyekszenek...

 

SKORPIÓ vagy az 5. HÁZ: híres lesz arról, hogy – kissé szokatlan lesz öntől, de nem is új keletű – nem titokban, hanem nyíltan izgalmakat keres és talál is. Erre, ill. ehhez tele lesz kreatív ötletekkel, szenvedélyes vágyakkal, amelyeket végre-valahára nem tagad meg magától és másoktól sem. A szexben, a szerelemben is kimondja, amit és ahogy érez, nem lesz ebben dadogós a tettek mezején…

 

NYILAS vagy a IV. HÁZ: ez olyan életszakasz, amikor az otthona csak úgy pezseg az élénkségtől. Pontosabban, most lelkesen dolgozik, barkácsol, rendezkedik az otthonában, szorgalmasan végzi a házi feladatait is. Ez egy olyan időszak, amikor – a Mars erre ösztökéli – újjávarázsolhatja, vagy rendet rakjon a háza tájékán, akár irodájában, vagy műhelyében is. Vendégeket is hívhat korlátlanul!

 

BAK vagy a 3. HÁZ: itt az alkalom arra, hogy sokféle új kapcsolatot létesíthet olyan emberekkel, akik az ön obligóján kívül helyezkednek el. Ez a felállás jelen időintervallumban a mentalitását felgyorsítja. Napról napra arra a felismerésre jut, hogy szinte újjászületik szellemileg. Igazi információ-éhsége lesz, mind többet és többet akar megtudni a környezetéről, pl. a szomszédokról, a barátokról és a rokonokról is!

 

VÍZÖNTŐ vagy a 2. HÁZ: elhagyta az ön csillagjegyét a Mars, itt az idő arra, hogy az önbizalom megszerzése után egészséges figyelmet fog fordítani azokra az értékekre, amelyeket nagyra becsül. Konkrétan ez lehet a pénz, a szerelem, egy jövedelmező állás, vagy akármi más dolog is, amire csak önnek lehet sikervágya. Jelleme most erős és ezekkel a tárgyakkal, érzésekkel így jól állandósíthatja a közérzetét, vagy megalapozhatja az eljövendő sikereit 2019. január 1-ig!

 

HALAK vagy a I. HÁZ: az ön jegyében a planéta jelzi, hogy kitűnő a munkabírása. Jó esetben remekül tudja menedzselni önmagát, érvényt tud szerezni az akaratának. A siker titka ebben az időszakban, hogy: vajon képes lesz-e kidolgozni ehhez egy új munkatervet? Ha rugalmasan az utolsó pillanatokban is képes lesz változtatni az eredeti, vagy akár zseniális elképzelésein a teljes siker érdekében, így hét évre helyesen megalapozhatja azzal a sikereit is.

 

Akik tudják a születési Nap jegyük mellett az ascendensük, vagy a Hold csillagjegyüket, bátran vegyék bele az értékelés során. A Nap egyenlő a fizikai Én-tudattal, a Hold az érzelmi és a családi élet jelzője, az ascendens jegye pedig a Tudat alatti Én (pszichén megfelelője)!

 

Az írás Steiner Gergely szellemi tulajdonát képezi, amelynek részben vagy egészben való közlése, a forrás megjelölésével, kizárólag a szerző engedélyével történhet.

 

http://www.steinergergely.eoldal.hu/cikkek/2018-havi-prognozisok/horoszkopja-elkesziteset-kerje-tolem....html

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.