Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018. JANUÁR és BOLDOGASSZONY HAVA

2017.12.21

2017. december 21-én 17:05-től – 2018. január 20-ÁN 3:57-ig!

DECEMBER és JANUÁR HÓNAP JEGYRŐL-JEGYRE

KARÁCSONY és BOLDOGASSZONY HAVA

Magyarország térképén - Sopron

(N) é. sz. 47° 41′ 06″, (E) k. h. 16° 34′ 59″

Rendhagyó havi prognózis! Szaturnusz 2017. december 20-án 1 óra 30 perckor átlép a saját Bak csillagjegyébe. Nem sokkal utána egy napra rá az asztrológiai Nap is vált a Nyilas jegyből a Bak jegybe. Az utóbbi egy hónapot lesz itt, míg a Szaturnusz a Bak jegyben 2020. december 21-én 10 óra 34 percig és ez az egész világon mindenkinek a felelősségvállalásról szól. Harminc évenként ismétlődően dokumentálva van, hogy a Földön az összes ember számára ez egy olyan régi-új ciklus, amikor bizonyíthatjuk a  világra való érettségünket.

A földi gondolkodás szerint majdhogynem felnőtté válásunkat és az önállóságunkat kell, hogy be tudjuk bizonyítani önmagunk és a környezetünk számára. Itt mindenki egy túlélő mesterré válását fogja megtapasztalni, vagy éppen az ellenkezőjét is, akár. Ez a havi és a szaturnuszi váltás nem egy megszokott jelenség! Személy szerint azért kapcsoltam össze a kettőt, hogy érzékeltessen, csak egy hónapig világítja meg a Nap az „utat”, a lényeges dolgok mégis a 2020. december 21-én 10 óra 34 percig szólnak/tartanak!

Ilyen esetben nem gondolunk bele mélyen és ki se tudjuk fejezni mit is jelent jegyről-jegyre miből is áll a saját felelősségünk. Azt sem tudjuk igazán: helyesen cselekszünk-e, vagy éppen mi lenne az, ami helytelen.  Csak egy a biztos, vagyis igaz – ha már szóba került – attól félünk, ill. félhetünk, hogy tetszik-e majd amit cselekszünk a saját, vagy akár a szeretteink érdekében. Hogyan tudunk gerincesek maradni a saját felelősségtudatunkhoz képest? Hogyan tudunk bátrabban belevágni az új kihívásba?

Ehhez kiváló iránytű lehet/lesz ez a prognózis! Ez nem jósda, nem szentírás, hanem GPS!  Örökkön-örökké egy jó módszer, hogy a magunk számára a legmegfelelőbb következtetéseket tudjuk levonni  2020. december 21-én 10 óra 34 percig bezárólagosan!

 

KOS (márc. 21.-ápr. 20.): 2020. december 21-én 10 óra 34 percig önöknek az állhatatosság próbái következhetnek. Most ez jó, vagy sem? Érvényes most is, hogy ez nem jósda, nem is szentírás, és a horoszkópban az van, ami látszik, nem az, amit látni szeretnénk! Önök most az elkövetkezendő két évben alaposabban megismerik a karrierjüknek, üzleti sikereiknek, akár a privát életvitelük szerkezetének a mechanizmusait. Kijelenthetem, ha önöknek nagyon fontos az elismerés, rang és a tekintély, akkor valóban szembenézhetnek olyan új felelősségekkel , amelyek teljesítésével bizonyíthatják a rátermettségüket és ügyességüket!

Lehetséges kiemelt marsikus nap(ok): nincsenek, és nem lesznek híján a bátorságnak és az eltökéltségnek. Legyen  szó akár az  élet harcairól, vagy válságairól.  Nem rettennek  meg attól sem, ha néhány nap az elszakadásról is szól/szólhat, mivel  tudják, az élet nem állhat meg. Okom van feltételezni, hogy egy elszenvedett katarzisból is képesek nyertesen kikerülni. Rémes, nemde bár? Úgy gondolom, hogy ez a mondat sokat jelenthet a kritikus napokra, pillanatokra: semmi és senki sincs itt hiába a Földön!  Az önök esetében az lesz/lehet a magasztos, hogy legyen az lelki, vagy érzelmi, netán fizika ebben a ciklusban eljutnak a lényegig: mindig és mindenre van/lesz megoldás! Önmagukra mindvégig számíthatnak, ha bármi veszély is fenyegeti önöket. Vallom, hogy még hosszú évek után is az egyik legkellemesebb és legemlékezetesebb hónapjuk lesz, ill. lehet ez az évfordulójuk. Önöknek nem lesz gond, amikor a legoptimálisabbat hozzák a leglehetetlenebb helyzeteikből is.

Kiemelt napok: 2017. december:23,28. 2018. január.:1,7,13,16.

 

BIKA (ápr. 21-máj. 20): 2020. december 21-én 10 óra 34 percig az önök életében a helyzet igen felemás lesz/lehet! Önök a türelem nagymesterei, de most villámgyorsan alkalmazkodniuk kell a helyzetekhez. Ez olyan, mint a bika rodeó, amikor az emberek ki tudja milyen oknál fogva próbára teszik magukat. Csakis azért, hogy valakinek bizonyítsanak, ki a legény a gáton. Ez nem azt jelenti, hogy el kell fogadniuk ezt a helyzetet. Csupán az járja, mintha vakon sietnének az egyik élvezetből a másikba. Itt a nők és a férfiak esetében is, egy megszokott ritmust  felválthat egy eszeveszett, izgatott cselekvési kényszer. Mert úgy vélik, hiányzik az élményanyagukból a szabadság, a függetlenség érzete. Néhányan  külföldre is mennének, és nem is kis idő, mert ennek érzik szükségét fizikailag, érzelmileg és lelkileg.

Lehetséges kiemelt vénuszi nap(ok): az önök uralkodó bolygója három jegyen is – Nyilas, Bak és a Vízöntő  – „átrobog”. Most pár napban mélységesen meg vannak/lesznek  győződve arról, hogy az élet értelme a szeretet megtalálása. Majd az ünnepek után „váltanak” és szeretnek a rivaldafényben állni, s élvezni, hogy csodálják önöket. Gyakran fogalmuk sem lesz, hogy mivel érdemelték ki mindezt. Úgy gondolhatják – helyesen is, akár –  fentről lefelé könnyű megtalálni azt a hangot, amivel önmaguknak és másoknak is kellemes légkört teremtenek ilyen módon. Lehet, hogy a  hirtelen jött sikereiket erotikusnak fogják találni és szokatlan módon szívesen osztozkodnak a partnerükkel ebben, vagy a munka során (is)  az életörömökben. Gyanús mi? Nos, az a helyzet, hogy e Bak jegyben az önök planétája sem bukásban, sem esésben nincs, így nincs okom mást feltételezni: összességében sikeresek lesznek! Mi van/lesz, ha nem? Akkor nagyon fogom önöket sajnálni.  Legyen, akkor keressenek egy másik Bika jegyűt, akinek  futtában lekeverhetnek egy pofont, és  a jó esetben, jó dolgukban vissza is kaphatják ezt .

Kiemelt napok: 2017. december:25,28. 2018. január.:3,8,12,18.

 

IKREK (máj. 21-jún. 21): 2020. december 21-én 10 óra 34 percig az önök dolgában ez az asztrológiai felállás felérhet egy felfedező utazással is. Értelmükre kell hagyatkoznom, mert a Szaturnusz olyan zónába  költözött, ami kapcsolódik az elmúlással, a végzettel és a homályos titkolódzásokkal is. Mindenkinek lehetnek titkai, de a saját vagy a mások bonyolult ügyei hol aggodalomra is okot adó tud lenni, ahogy elragadtatásra is jó lehet ez az állás. Érzékeny emberi veszteség mellett lehet olyan élményük is, mint pl. halódó szex-gondokra pozitív megoldást találhatnak. Benne van a pakliban, hogy a „döglődő” üzleti vállalkozásukhoz olyan társ-, vagy partner kerülhet elő a semmiből, hogy öröm lesz visszatekinteni 2020. dec. 21-én.

Lehetséges kiemelt merkúri nap(ok): az uralkodó bolygójuk szemben az önök jegyével ide-oda cikázik, ennek ellenére  nem lesz nehéz követni az eseményeket maguk körül! Önöket jobban érdeklik mások, a másik, mint saját maguk. Vagyis, hogy óráról-órára, napról-napra  árgus szemmel követik életük párját, a másikat, ill. másokat azért, hogy mi jár a fejükben? Talán fel sem tűnik önöknek, hogy napokon és órákon át túlzottan is szeretik, szerethetik kitalálni (?), hogy erről-arról mit gondolnak, vagy mi erről-arról a véleményük. Talán szórakoztató lehet, ha önök – ha tehetnék, de szerencsére nem mindig – kérdésekkel bombáznák az embereket, hogy hallgathassák a történéseiket és lehessen jókat vitázni, még a semmiről is. Kifigyelhetik, hogy ezekben a hideg téli  napokban attól kapják-e fel  a vizet, hogy minden fortély és finesz ellenére nem tudnak kiszedni semmit a a párjukból, az emberekből, az üzlet- és a munkatársakból sem.  Úgy gondolom, hogy ennek a ciklusnak az lesz/lehet az előnye ily módon, hogy a sok beszéddel a saját gondjaikat is sikerül gyorsan és találóan megoldaniuk.

Kiemelt napok: 2017. december:21,26. 2018. január.:4,7,11,18.

 

RÁK (jún. 22-júl. 22.): 2020. december 21-én 10 óra 34 percig  az önök esetében végig szemben lesz a Szaturnusz! Ez nem piskóta állás! Egyenes adásban tapasztalhatják meg, hogy önök miért és mennyire válogatósak. Igazi kihívás lesz, hogy egy partnert, élet-, vagy üzlettársat találjanak aki, ill. akik meg tudjanak felelni a belső útmutatásaiknak. Most sok időpocsékoló viszonytól, vagy haszontalan kényes viselkedésektől mentesülhet, ha végig és egy percig se feledi el, hogy  a szeszélyes válogatósdival kieshet a legbiztosabb kosárból, vagy egyszerűen kosarat kap döntésképtelensége következtében. Az erényük csakis a türelem lesz/lehet, és a belső vágyuk egy  magasztos és a tökéletes kapcsolatra  egy karnyújtásnyira lesz, így kár lenne hibázniuk. Ez az asztró-pozitúra a romokba került kapcsolatukon is segíthet úgy, ahogy egy régi kapcsolatukban a rehabilitáció látszik a legjobb megoldásnak, akár!

Lehetséges kiemelt hold nap(ok): kiderül  már e hónapban is az első nekifutásra, vajon mennyire  társas lények önök! Nem bújhatnak a család védőhálójába – legyenek házasok, vagy erre törekvők – itt és most ahhoz, hogy jól menjenek a dolgok, a sorsuk: gyors felismerés kell. Az is benne lesz a pakliban: eddig és (már) ne tovább, ennyi éppen elég volt! Az is benne lesz a pakliban, hogy keresnek egy olyan baráti társaságot, még ha érzelmi szempontból elég felszíneset, ha nem akarnak egyedül letörten  járni-kelni az emberek között. Ilyenkor a páros magányra is az lesz/lehet az orvosság, hogy nem gond, nem lehet gond, ha egy kapcsolatban lehet kötetlen a viszonyuk, csak ne legyenek sokáig egyedül. Mivel amúgy is nagyon érzékenyek, valahol (jól) érzik, hogy mire és kire is van szükségük, hogy mindenki jól érezze magát a társaságukban. Szóval, ha végre – mert ez sem kizárt – el tudnak szakadni a családjuktól itt és most, persze nem végleg, akkor  talán olyan régi-új társat is talál(hat)nak, melyet a családjuk is szívesen lát akár egy közös társas összejövetelükön – ennyi!

Kiemelt napok: 2017. december:22,27. 2018. január.:2,7,13,19.

 

OROSZLÁN (júl. 23-aug. 23.): 2020. december 21-én 10 óra 34 percig önök napról-napra kijönnek olyan emberekkel, akik egészséges mennyiségű életörömmel szolgálnak. Akik jó megfigyelők, akik bátorítják és támogatják önöket a munkájukban, hogy a teljes kielégüléssel megtalálják az éltető örömöket a munka- és az ünnepnapokon is. Az egész ciklusban rengeteg és komplex,  változatos kikapcsolódást érdemes kifejleszteniük. Ebben az időintervallumban nem kell csupán a saját tapasztalataikra hagyatkozniuk, hanem tanuljanak másoktól. Például, hogy hogyan tudják hasznossá és értékessé tenni magukat ebben az inkarnációban.

Lehetséges kiemelt Nap nap(ok): ez nagyon érdekes kezdet! Pontosabban, hogy bár a Nap „lazán” elhúz a Szaturnusz mellett az együttállás során vajon jól és helyesen ismerték-e fel, tudták-e szublimálni azt a tényt, hogy mások szolgálatára kell, hogy legyenek nem is kis időre. Elsőre kijelentik, hogy: igen! No, de mindezt még örömmel teszik-e, ez itt a nagy kérdés! Önök esetében, mivel általában kirakatban élik le  az életüket ez a fajta új identitás egy sima alkalmazkodási kérdés, legyen az jó, vagy éppen az ellenkezője. Valószínűleg már most látják, ill. láthatják, senki sem élhet csupán önmagáért. Tudják és felismerik már most is, hogy mi az, amivel jót tesznek, és mi az, amivel meg tudják őrizni az egészségüket. Az is tény, hogy decemberben keresik még a megfelelő (élet)ritmust, amellyel a (jó) szívük szerint is összhangban lesznek/lehetnek, ez csak egy dolog lesz, kár túldramatizálni. Összegezve, önök, mint kirakat-figurák dolgoznak azon, hogy innentől csakis olyan kötelezettségeket vállalnak be, ami teljes egészében megfelel a habitusuknak és az egészségüknek!

Kiemelt napok: 2017. december:22,26. 2018. január.:2,7,11,17.

 

SZŰZ (aug. 24-szept. 23): 2020. december 21-én 10 óra 34 percig az önök számára minden röviden, tömören és érthetően. Próbálják meg azt, hogy ne legyenek túl követelődzők, és tanuljanak meg alkalmazkodni az emberek igényeihez, még ha nem is esik egybe a sajátjaikkal. Egyszóval ennek utána lesz idejük oda-vissza arra is, hogy viszonozzák ezt a fajta hozzáállásukat. Ennyi épp elég is önöknek 2020. december 21-én 10 óra 34 percig.

Lehetséges kiemelt merkúri nap(ok): önök esetében is egyértelműen kihangsúlyozom, ahogy az Ikrek esetében tettem: uralkodójuk ide-oda tipródik egy jegyben, ami sokat számít a dolgok menetében. Momentán éppen az otthonban, családban valamiért felismerik, ha úgy tetszik, kénytelenek felismerni itt az alkalom tisztázzanak néhány félreértést! Mióta világ a világ egyetlen ember sem képes a gyökerek ismerete nélkül sokra vinni. Még akkor sem, ha egyesek sokat veszekedtek, vagy úgy érezték semmit sem értek. Mivel mindig is azt akarták, hogy a szüleik és az új családjuk is szeressék önöket, most ennek az asztrológiai állásuknak az az üzenete, tegyék meg ezt újra és újra. Úgy gondolom, hogy önöknél – jelek erről vallanak – valami nem kerek és most jól jöhet pár olyan szeretet-bonbon a házi patikából, amivel egykoron sikeresen jól össze tudtak békíteni haragosokat és zsörtölődőket. Ez nem kívánságműsor, mert a horoszkópban mindig az van, amit látszik, s nem az, amit látni szeretnénk!

Kiemelt napok: 2017. december:21,31. 2018. január.:4,7,11,18.

 

MÉRLEG (szept. 24-okt. 23.): 2020. december 21-én 10 óra 34 percig önök esetében egy ismert szlogennel szolgálhatok: „Az otthon nem egy hely, hanem egy érzés!” Nincsenek kényszeres döntéshelyzetben , csak nemes egyszerűséggel fel kell fogniuk ennek a mondatnak a súlyát! Önök alapjáratban egy biztonságos és szeret(het)ő otthonban és emberekkel valósággal újjászület(het)nek. Most ki fog derülni, az otthonuk, vagy a kapcsolatuk a szeretteikkel menedékül szolgál(hat)-e a mindennapi gondok és bajok elől. A Sors azt szánta feladatul önöknek, ha tehetik, s miért ne tehetnék, alakítsanak ki egy szerető, ill. szerethető légkört maguk köré.

Lehetséges kiemelt vénuszi nap(ok): ez esetben is, ahogy a Bika jegyűeknél szóltam, nagy a jövés-menés! Az önök planétája három jegyben is átrobog. Most a rokonok, barátok és szomszédok kb. egy hétig szívből szólnak és az ő jóakaratukra számíthatnak. Majd hirtelen csendre, egyedüllétre is vágynak, vágyhatnak és szükségessé válik az az érzés, hogy kényelmesen  éljenek a hajlékukban. Lehetséges, hogy pótcselekvés lesz ugyan, hogy néhány dolgot „kinőttek”, vagy rossz emlékek fűzik hozzá önöket és igyekeznek ezektől  békében-békével le-, vagy megválni. Olyan embereket is szívesen látnak otthonukban, akikre tücsköt-bogarat  szórtak. Most kinyitják, vagy kinyithatják az ajtójukat. Nem tudhatom, hogy ezt   (kölcsönös) bűntudatból eredően teszik-e, vagy csak egyszerűen egyéni akciójuk, de tény,hogy így rövid időre elégtételt érezhetnek ebben a ciklusban. Egyenes következménye lesz, hogy az újesztendőben a vénuszi fonal arra mutat, hogy szeretnek szórakozni és azt tenni, amit szeretnek és szeretnének. Örömmel hódolhatnak kedvteléseiknek és kedvüket lelhetik akár egy művészi alkotásban, vagy testhezálló hobbiban

Kiemelt napok: 2017. december:25,27. 2018. január.:3,8,12,18.

 

SKORPIÓ (okt. 24-nov. 22.): 2020. december 21-én 10 óra 34 percig az önök esetében ez az időszak – fizikailag, érzelmileg, vagy akár lelkileg is – a szóbeliség, ha úgy tetszik, a szavahihetőség körül forog! Legyenek önök önmagukkal szemben őszinték. Előbb magukban vitassák meg a hétköznapi dolgokat és a feladatokat. A jelen időintervallumban feketén és fehéren elővigyázatosabban fejezzék ki a gondolataikat. Önök esetében a legendás intuitív belső érzéseik csakis akkor kristályosodhatnak ki, ha nem üres fecsegésekkel diagnosztizálják a saját és mások fellépő problémáit!

Lehetséges kiemelt plútói nap(ok): mindig okoznak nekem meglepetést! Úgy szervezik ezeket a napokat, hogy távol tartják magukat azoktól az emberektől, akik untatják, vagy akikről azt hiszik, hogy társadalmilag vagy szellemileg alacsonyabb „rendűek” önöknél. Az úgymond ingadozásmentes viselkedésükkel palástolják az erős határozottságukat a cselekedetek terén. Most is az „élni és élni hagyni” a politikájuk, a hitvallásuk sarokköve. Moralisták, ameddig a saját életterükről van szó, de újra és újra akarva-akaratlanul is sűrűn fejezik ki kritikájukat másokkal szemben.  Kétségtelen, hogy a kiemelt napokon ismerik fel, hogy más embereket rendszerint nem érdekli az önök véleménye, ezért most aztán nem közlik velük az észrevételeiket (pl. ha égne a ház, de majd csak rájönnek maguktól is erre). Való igaz, hogy ennek ellenére is rendkívül udvariasak, sőt erősen szociális érzékűek, mindaddig, amíg mindennapi dolgokról van szó. Olyan önérzetesek, hogy a szenvedélyes és emocionális élet nem a legfontosabb az  önök számára. Következésképpen egyes napokon kialakulnak az egyéni rigolyáik, és ezeket nem szívesen változtatják meg senki kedvéért sem.

Kiemelt napok: 2017. december:22,29. 2018. január.:1,7,12,17.

 

NYILAS (nov. 23-dec. 21): 2020. december 21-én 10 óra 34 percig önök azt fogják tapasztalni, hogy semmi sem elég az elvárások teljesítéséhez. Néha úgy gondolják, hogy semmihez  sem lesz elég a pénzük és nem tudnak részt venni olyan tevékenységben, melyet önmaguk, vagy a szűkebb környezetük élvezhetne. Talán használok azzal, hogy tudatom: ez az érzésük azért alakulhat ki – nem szentírás –, mert a képzeletük, vagy a kreativitásuk jóval meghaladja az anyagi lehetőségeiket. Most  belekezdeni újabb és újabb kockázatos pénzügyi projektbe: bűn – szóltam!

Lehetséges kiemelt jupiteri nap(ok): már bőven benne van a Skorpió jegyben az uralkodójuk, ami semmit sem hagy  nyom nélkül. Úgy látszik, mint a Schneeberg a tiszta időben száz kilométerről is, hogy kilóg a lóláb. Mi lenne, vagy lesz az? Jó-e vagy rossz-e? Csuda tudja. Rendkívül hisznek a szerencséjükben, és minden alkalmat megragadnak, hogy többet hozzanak ki egy-egy helyzetből. „Még, még még ennyi nem elég” egy idő után mindenkinek feltűnhet, és egyesek észérséggel vádolhatják, mások pedig éppen emiatt ki is használhatják az ebből fakadó jóhiszeműségüket. Hébe-hóba nagyszerű érzés tékozlónak lenni, viszont ez hosszú távon csak úgy működhet, ha akadnak olyanok, mint önök is. Miért? „A jónak lenni jó” szlogen csak egyszer lehet érvényes,  mint  „Budán a kutyavásár”. Azok is, akik ehhez a nevüket adják, ehhez a projekthez, melyet – önök dicséretesen – pl. az anyagi részét teljesítik, ők pedig tarthatják a markukat az órabérükért! Önök valóban zseniálisak, de vegyék észre, hogy sokszor iszonyatosan naivak!

Kiemelt napok: 2017. december:22,30. 2018. január.:2,10,16,19.

 

BAK (dec. 22-jan. 20): 2020. december 21-én 10 óra 34 percig önök csakis nagy állhatatossággal és kitartással lesznek képesek eredményt felmutatni. Ne adják fel egykönnyen, amikor nehézségek szorongatják önöket. Sőt, ha kell, akkor a végsőkig  küzdjenek – hiba harcba szállni, mert abban nincs nyertes – mintsem, hogy letegyenek valaminek a véghezviteléről. Figyeljék meg, hogy mindentől és mindenkitől függetlenül, eddig  milyen pozíciót töltöttek be „kint” az életben. A lényeg a lényeg, a saját uralkodójuk kemény igazságokkal szembesíti önöket!  Annak ellenére, hogy itt-ott konfrontálódik, bár túl lelkesítően hangzik, de így van/lesz: önök valóban nagy dolgokat vihetnek véghez! Akkor lássuk!

Lehetséges kiemelt szaturnuszi nap(ok): valóban igaz, hogy felérhet egy újjászületéssel , amikor a Szaturnusz bárkinek a saját jegyébe lép, és önök sem kivételek ez alól. Nem beszélve arról, hogy ez a planéta a  saját uralkodójuk ! Olyan, mint a suszter cipője állapot, amikor majd harminc évig toldozták-foldozták a mások lábbelijét, most egyszerre a sajátjukat kell kézbe venni. Ez nehéz lesz, de idővel – két éven belül és ez az első harminc nap csupán – béküljenek ki azzal a tudattal, lyukas cipőben önök sem járhatnak mindenki szeme láttára. Ez most olyan, mint „az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod” állapot, és nap, mint nap rájönnek, a falon csak akkor tudnak átmenni, ha azt előbb  maguk előtt lebontják. Ha önökben jó az önindító, akkor biztosak lehetnek abban, hogy megint olyan konstruktív és gyakorlatias dolgot hajtanak végre, amit nemrég abbahagytak. Most még az fájhat csupán, hogy örülni kell tudni annak, miszerint megszabadultak a régi terhektől.

Kiemelt napok: 2017. december:25,31. 2018. január.:2,7,11,20.

 

VÍZÖNTŐ (jan. 21-febr. 19.): 2020. december 21-én 10 óra 34 percig az önök esetében is  tetszik, nem tetszik, ez van, ezt kell szeretni. A Szaturnusz eddig a Nyilasból a Bak jegyűekkel tette azt, amit most önökkel fog. Ebben a két évben gépiesen  felszínre hozza a rejtett erejüket és egyszersmind a gyengéiket is. Nem kertelek, ez a ciklus nem kedvez az önök életében az új kezdeményezéseknek, a házasságnak, a spekulatív vállalkozásoknak vagy az üzleti kapcsolatteremtésnek. Megéri bátran elemezni, milyen okok motiválták néhány hibás viselkedésre önöket, majd írják le ezeket a számlájukról! 2020. december 21-én 10 óra 34 percig önök fokozatosan lássanak neki a jövőbeni produktívabb életük felépítéséhez.

Lehetséges kiemelt uránuszi nap(ok): kicsit súgtam az előző fejezetben, miszerint az  önök életében is az Uránusz mellett a Szaturnusz  „mozgása”  sokat számít . A Baknak véget ért egy ciklus, kezdődik ez önöknek. Két évig mindenben és mindenhez a tartásukat kell megőrizniük! Önök ízig-vérig  közösségi emberek, akik népes társaságban úgy kinyílnak, mint egy tavirózsa, de amikor egyedül vannak, akkor úgy érzik, mintha cserben hagyták volna önöket. Nos, ez így nem igaz! Csupán asztrológiai tény, hogy szükségünk van – jegyről-jegyre mindenkinek – félrevonulásokra.  Ha mindezt az első (hó)napokban intelligensen helyére tudják tenni, akkor akár  egyetlen magányos nap, vagy pár hét azt jelenti, nem kell félniük, hogy ideiglenesen kikerültek a körforgásból. Arra szolgálhat a magány, hogy az életükben ez afféle „kolostori” időszakuk. Még akkor is, amikor netán betegek és egészségügyi célzattal voltak/lesznek olykor lemenni a térképről, akkor ez azt jelenti, hogy pl. a beteg szervezetüknek több eszük volt önöknél, akik nem voltak hajlandók a panaszaikat meghallgatni! Nos, szürke eminenciásként  egyéni barangolásaik alatt kamatoztathatják a belső spirituális  - a szellemi, természetfeletti erők, illetve a lélek értelmezésén, magyarázatán alapuló irányzatainak megfigyelésében – a tudásukat. Ennyi!

Kiemelt napok: 2017. december:22,28. 2018. január.:1,6,14,20.

 

HALAK (febr. 20-márc. 20): 2020. december 21-én 10 óra 34 percig  az önök életében a következő a helyzet. Ebben az időintervallumban az a sorsfeladatuk, hogy eldöntsék: mit akarnak (még) elérni az életben. Nagy kihívást jelenthet, hogy meg is kell határozniuk a céljaikat. Hogy fokozzam a tempót, most ki kell dolgozniuk cselekvési folyamatokat is. Tudnak követni? Nem viccelődöm! Most jön a java! Egy percig se gondolják, hogy ez időben csakis önmagukra számíthatnak. Érdemes szövetségre lépniük ismerősökkel, baráti körökkel. Tegyék félre a hétköznapi érdekeltségeiket, kicsinyes gondjaikat, olyanokat, amelyek elterelhetik a figyelmüket a most valóságos és akár még reális céljaiktól is. Zseniális dolgok vannak/lesznek születendőben az önök életében ennek a változásnak a következtében!

Lehetséges kiemelt neptunuszi nap(ok): az elkövetkezendő napokban az erős intellektuális tehetségükkel, a könnyed kifejezésmódjukkal, és rajongásukkal  a napi (spontán) hírek és még a romantika felé is kell fordulniuk. Mindezt azért, hogy meg tudják határozni erre a két évre a hivatásukat, küldetésüket, a vágyaikat és a reményeiket. Jól fognak hozzá, ha a kiemelt napokon a nagy igyekezetük közben azt veszik észre, most nem mélyreható tanulmányozó attitűdökkel „(ko)operálnak”.  Nem hiba, ha most a mélylélektani búvárkodás helyett a felszínen jártukban-keltükben  3 cm vastag tudásanyaggal törekszenek erre, vagy arra, hogy a legjobban informált személyeknek tessenek-lássanak. Mert önök  így szívesen „felszednek”  vadi új dolgokat ebben a szaturnuszi érában. Itt és most az a lényeg, hogy minden szó és gondolat, sőt tett is egy szűrőn megy át, és amelyik átmegy a „vizsgálaton”, az most valóban aranyat érő lesz/lehet önöknek a jövőre nézve. Ne foglalkozzanak azokkal, akik szintén ilyen aranyásóknak „öltöznek” be, mert most az igazit csak önök találhatják meg.

Kiemelt napok: 2017. december:23,31. 2018. január.:2,5,10,14,18.

 

 

Ebben az esetben is érvényes az az alapszabály, hogy aki tudja a születési Nap jegye mellett az ascendens, vagy a Hold csillagjegyét, bátran vegye bele az értékelés során hónapról-hónapra, vagy éppen a kiemelt napokon is.

 

Az írás Steiner Gergely szellemi tulajdonát képezi, amelynek részben vagy egészben való közlése a szerző engedélye nélkül tilos.

http://www.steinergergely.eoldal.hu/cikkek/2018-havi-prognozisok/horoszkopja-elkesziteset-kerje-tolem....html

Információ:

skype: steiner.gergely

s.gergely@t-email.hu

steinergergely@gmail.com vagy +36-30-9391-338 telefonon.

(2017.12.22, 8:00 Megtekintés: 178)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.